Kezdés 1 Nap, 16 Óra

2018-02-24 2018-02-25 22:00 - 02:30

További dátumok

  • 2018-02-24
  • 2018-02-25

Felsőpárti Söröző

Jókai u. 78.

Előzenekar: Traubi 22.00-23.00 óráig
Újra összeállt az 20 éves Traubi zenekar. A 2014-es Kéktói Fesztiválon lépett fel nagyjából utoljára az utóbbi felállásában a vásárhelyi Traubi zenekar, majd 2016 szilveszteréig hosszú szünet következett, mesélte Török László és Béres Benedek a zenekar két tagja, akikkel az újraindulásról beszélgettünk. Török László basszusgitáros, énekes elmondta, a zenekar nevét 1997-ben ő maga találta ki, egy ideig a bandában zenélt majd másfelé sodorta a zenei élet. A Traubiban az elmúlt 20 év alatt számtalan zenész, köztük sok máig is aktív vásárhelyi muzsikus fordult meg. Jelenleg 3 taggal, Sebesi Zoltán dob, Béres Benedek szólógitár, ének, vokál és Török László basszusgitár, ének összetételben működnek. Szilveszterkor egy órás műsorral, a The Biebers előtt adtak koncertet a Kossuth téren. A tagok elmondták, a zenekar legszebb hagyományait élesztik fel és viszik tovább a jövőben. Mint ahogy eddig, ezután is szeretnének részesei lenni a városi rendezvényeknek, de természetesen távolabbi fellépéseket is vállalnak. A tagok egyelőre úgy gondolják, hárman maradnak, mivel jó társaság jött össze, így a repertoárt is billentyűst nélkülözve, gitárközpontú dalokkal töltik fel. A fellépéseket is átalakítják, interaktív, közönséget is bevonó, ösztönző, vidám bulikat ígérnek. A zenekar most arra készül, bár konkrét időpont és helyszín nincs, hogy a térségbe látogató (Szentesen, Orosházán, vagy Vásárhelyen koncertező) Blues Company előzenekara lesz az év első felében.
facebook.com/TraubiBand

22 évvel ezelőtt Szabó Blöró Pityu- az akkori Deák Bill Blues Band dobosa- kivált a zenekarból, és megalapította a zenekart. Az első felállásban tradicionális blueszenét játszottak, ezért is lett a zenekar neve Blues Company. A tagok eltérő elképzelései miatt gyakoriak voltak a tagcserék, ráadásul akkoriban tradicionális blueszenét rengeteg zenekar játszott.El kellet indulni egy rockosabb hangzás felé, amelyben ki lehetett bontakoztatni Blöró szövegírói képességeit is. A nagy áttörést a zenekar a Csongrádi és a Siroki motorostalálkozóknak tudja be. Csongrádra véletlenszerűen, próbaképpen került a zenekar, és miután pénteken fergeteges bulit csinált, rábeszélték őket, hogy maradjanak szombatra is. A rábeszélés, no meg a barackpálesz hatott, és maradtak. Mivel a szombati buli is odabaszott, kezdtek érdeklődni a motorosklubok. A siroki megmozdulás Blöró frenetikus részegsége miatt volt átütő.A buli egy részét a földön fekve énekelte le, mert átesett egy hangfalon, és nem tudott felállni. A hatás nem maradt el! Egyre többen biztatták a bandát, hogy készítsenek cd-t. 2000- ben végre ez is megtörtént, az elkészült albumon egy nem akármilyen nótával, a Kispiriccsel! Innentől kezdve nem volt megállás, a zenekar terjedni kezdett, mint egy bacilus. És jöttek a lemezek sorban: 2002: Magyarország – Motorország, 2003: 2003, 2005: Barmok bolgólya, 2007: Hajrá Magyarok! 2009: Melegfront 2012: Terápia A jelenlegi tagok: Szabó Blöró Pityu, Szabó Edit ( ő is alapítótag!) Mészáros Gergely, Halász Tibor
Ma már az ország legnépszerűbb motoroszenekarának számítanak, és még nincs vége!! Készül a 8. album!
facebook.com/pages/Blues-Company/145094472186289
bluescompany.gportal.hu

Asztalfoglalás: 70/884-35-56

A BELÉPŐ egyben tombola is! Sorsolás: 01.00 óra
I. díj: 7 éjszakás, görögországi nyaralás Makrygialos-on.
(az AndromedaTravel Utazási Iroda Fehérvár felajánlásával)
II. díj 35 ezer Ft-os vásárlási utalvány Görög nyaraláshoz..
III. díj 5 ezer Ft-os italkupon.

Kedves Vendégek!
A rendezvényen való részvételhez megváltott belépő szükséges, mely egyszeri belépésre jogosít fel (kilépés után újabb belépés, új jegy). A Sörözőbe italt (alkoholt és alkoholmenteset egyaránt) semmilyen mennyiségben nem lehet behozni, illetve nem lehet kivinni italt, üveget és poharat. Dohányozni a Söröző előtt nem lehet csak az udvarban szabad.
Jó szórakozást kíván a Felsőpárti Söröző!
Megkérjük a kedves Vendégeinket, hogy az értékeiket (kabát, táska, stb.) a biztonság kedvéért a pultosokkal rakassák be a raktárba (ingyenes). A vendégtérben hagyott értékekért felelősséget nem tudunk vállalni!

KÖSZI A MEGOSZTÁSOKAT!
5 db, 2 ezer Ft-os italkupont sorsolunk ki, azok között, akik megosztják az eseményt és meghívnak 50 ismerőst a rendezvényre.
Utána a rendezvény alá be kell írni: Megosztás, meghívás.

Ui. Kedves Vendégek, kérem önöket, hogy ne utasítsák el a meghívást, hanem, aki nem szeretne meghívásokat kapni a rendezvényeinkre, kérem, hogy jelezze és akkor a továbbiakban nem fog kapni!

Hozzászólások