[facebook_video url =”https://www.facebook.com/szentesigyors/videos/1430311397040013/”]

Csíky szobrok a szarvasi múzeumban
(Videóval, képmelléklettel)

Dr. Csíky László szobrász, Szentes város díszpolgára, és Tóth Antal (Tónió) karikaturista alkotásaiból nyílt február 3-án kiállítás a Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum nagytermében. A „Karakterek reflektorfényben” című tárlatot Lázár Zsolt esperes nyitotta meg –kissé rendhagyó módon.

A Szarvas-Ótemplomi lelkész először méltatta a kiállított művek értékes színvonalát. Megköszönte a kiállítóknak, hogy megtisztelték a Hármas-Körös holtágának partján található település lakóit kiváló szobraikkal, illetve karikatúráikkal. Nem véletlenül állítanak ki együtt: az alkotók és az alkotásaik egyaránt karakterek, művészi pályájukon is sok a hasonlóság. A tárlaton közel 60 szoborral és 40 karikatúra poszterrel találkozhat a látogató.

Ezt követően külön-külön beszélgetett a kiállító művészekkel, így mutatva be életútjukat a szépszámú közönségnek.

A megnyitó Tónió rögtönzött portré rajzolásával fejeződött be.

A tárlatot február 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a múzeum nyitvatartási idejében (keddtől vasárnapig: 10:00 – 16:00; hétfőn zárva).

A megnyitóból láthatnak egy rövid részletet a videón.

Képmelléklet:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=1430328950371591

Hozzászólások