A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a meghívott polgárőrök Szeged-Tápén a rendezvény házba jöttek össze, az elmúlt huszonöt évet értékelő ülésre, ahol részt vett Balogh-Szabó Imre r.ezredes a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője is.

Batiz István elnök köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy a megyei polgárőr szövetség megalakulása óta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a megyében a polgárőrmozgalom sikeres, társadalmilag hasznos feladatokat ellátva, hozzájáruljon Csongrád megye biztonságához. A megyei polgárőr szövetség elmúlt 25 éve alatt sokat fejlődött. Változott a világ, hisz ennek a szövetségnek is voltak kiemelkedő sikerei, de voltak mélypontjai is. Értékelni kell, hogy létezik a polgárőrség és számíthat rájuk a lakosság, az önkormányzatok és a rendvédelmi szervek is. Ezen az ünnepségen elismerjük a polgárőreinket, akik az idén lettek 25 évesek – mondta az elnök. Ezután került sor az elismerések átadására, amelyet Batiz István elnök adott át.

Hozzászólások